Az UV réteg felújítása

A tetők többségéhez hasonlóan a poliuretán keményhab szórással szigetelt tetők is karbantartást igényelnek bizonyos időközönként. A karbantartás elsősorban az UV védőbevonat helyi vagy teljes felületű felújítását, esetleg az apróbb mechanikai sérülések tömítését jelenti.


A karbantartási intervallum az alkalmazott UV védőréteg típusán múlik. A széles körben elterjedt akril alapú diszperziteket 8-10 évente, a poliuretán bevonatot 10 évente, a szilikonos bevonatot 15-25 évente kell felújítani. Jelentős szerepet játszik az eredeti kivitelezés, tehát, hogy hogyan és milyen rétegrendben alkalmazták a korábbi bevonatot. A tócsák helyén a bevonat sérülékenyebb (jég), mint a teljes területen, ezért néhány év után ellenőrizni kell az állagát, esetleg helyi javítást kell végezni. Ha nem megfelelő bevonatot használtak (pl. Reflexol közvetlenül a habra), a felújítás már a második vagy harmadik évben szükségessé válhat, a tetőszigetelésre nyújtott minimális 5 éves garanciális esetén ez a garanciális javítás kérdése.
A PUR IZOLÁCIÓ szigetelőrendszerben használt anyagok és azok kiadóssága (az UV védőbevonat végső vastagsága) feltételezi a minimális élettartamot :

 

 Kétszeres akril UV

 min. 10év             

 Egyszeri szilikonos UV réteg 

 min. 15 év

 Kétszeres szilikonos UV réteg

 min. 20 év

 Szilikon/palakő őrlemény/szilikon            
                                             

 min. 40 év

A karbantartás a tető letisztításából és a bevonat újbóli szórásából áll.
A SILICOAT® szilikonos UV védőbevonat és annak modifikációi palakő őrleménnyel beszórva a PUR-IZOLÁCIÓ Trading cég terméke. Az anyagot az Egyesült Államokban kifejlesztett know-how szerint állítják elő. Az anyag nem kapható kereskedelmi forgalomban.
 

FIGYELMEZTETÉS:
Az UV védőbevonat felújítása a nem megfelelő bevonat választásakor a tető jellege és állapota miatt akár negatívan is befolyásolhatja a további működését. A PUR-IZOLÁCIÓ és a PUR- IZOLÁCIÓ TRADING s.r.o. szakszerű bírálatot és felújítást kínál a tapasztalt személyzet és a megfelelő anyagok alkalmazásával.
Ha tetőszigetelésként alkalmazott poliuretán keményhabot megfelelően készítették el, az UV védőbevonat masszív eltűnésével is korlátlanul ellátja mindkét funkcióját - vagyis a hő- és vízszigetelést. A hosszú élettartamra való tekintettel ez az állapot a megfelelő UV védőbevonat pótlásával érhető el.

obr. 12.0.1 střecha s masivním úbytkem UV ochranné vrstvy obr.12.0.2 střecha s masivním úbytkem UV ochranné vrstvy
A PUR szigetelő rétegen jól látható az UV védőbevonat kopása A PUR szigetelő rétegen jól látható az UV védőbevonat kopása
   
obr. 12.0.3 izolační vrstva je naprosto suchá v celé tloušťce 35 mm, plně funkční obr.12.0.6 střecha izolovaná systémem PUR IZOLACE z roku 1994, stav 2007 před obnovou obr.10.0.4
A PUR szigetelőréteg teljesen működőképes és nem nedvszívó (UV védőbevonat nélkül is)  

 A PUR szigetelő rétegen jól látható az UV védőbevonat enyhe kopása

   
 obr.12.0.4 střecha izolovaná systémem PUR IZOLACE z roku 1993, stav 2008 před obnovou  obr. 12.0.5 střecha izolovaná systémem PUR IZOLACE z roku 1993, stav 2008 před obnovou
A PUR szigetelő rétegen jól látható az UV védőbevonat enyhe kopása Állapot 15 év után.  A PUR szigetelő rétegen jól látható az UV védőbevonat enyhe kopása Állapot 15 év után.

 

Poliuretán szigetelőrendszerek kivitelezésével:
replika omega

first copy watches omega imitation